Nemrég írtunk róla, hogy Tommy Lee Jones rendezőként és szereplőként is részt vállal a Lakeshore stúdió The Lincoln Lawyer-ben.
Most a Variety arról számolt be, hogy Jones mindkét minőségében kiszállt a projektből, mivel nem tetszett neki a John Romano által megírt forgatókönyv.
A film főszereplője marad Matthew McConaughey, aki a Michael Connely regényén alapuló film főhősét Mickey Hallert, egy a los angelesi Lincoln-védőügyvédet fog megformálni. Egy olyan csoport tagja ő, akik bármilyen ügyet elvállalnak, amelyet az amerikai törvényhozás eléjük dob. Haller már vén róka ebben az üzletben, jól ismeri a dörgést. Aztán évek óta először egy jólfizető ügyfelet is kikap végre: egy beverly hills-i playboyt letartóztatnak egy nő brutális megveréséért, és lehet, hogy a vádlott kivételesen még ártatlan is.
A stúdió nem esett kétségbe (annyira) Jones távozása miatt, és most új rendezőt keres a filmhez, amelynek munkálatait mindenképpen szeretnék már jövő tavasszal elkezdeni.