Tegnap este immár 61. alkalommal osztották ki a tévésorozatok rangos díjait, és bár a jelöltek közé idén végre kevésbé ismert színészek is bekerültek, a szakmai zsűri végül maradt a jól bevált formulánál és egy-két kivétellel szinte ugyanazok örülhettek, mint tavaly.
A jelölések alapján a két legesélyesebb idén is a Mad Man - Reklámőrültek a drámai oldalon, a vígjáték részlegen pedig A stúdió volt.
A Mad Man a 22 jelölésből azonban mindössze 3-at tudott díjra váltani, igaz azok az egyik legfontosabbak voltak: az AMC sorozata lett a Legjobb drámai sorozat és a Legjobb drámai forgatókönyv díját is ők vihették haza.
A stúdió a 16 jelölésből összesen 5 díjnak örülhetett végül: a jelentősebb díjak közül a Legjobb vígjátéksorozat és a Legjobb vígjáték forgatókönyv díjak lettek az övék, valamint a sorozat főszereplője, Alec Baldwin lett a Legjobb férfi főszereplő (vígjáték).
Meglepetésre azonban a vígjáték részen a Legjobb női főszereplő címre nem A stúdiós Tina Feyt választották meg, hanem a Tara alteregói HBO sorozatban szereplő Toni Collette-t. A drámai oldalon is dupláztak, hiszen a Lejobb nő főszereplő, Glenn Close (Hatalom hálójában) míg a Legjobb férfi főszereplő Bryan Cranston (Breaking Bad) lettek, csakúgy mint tavaly.
A mellékszereplőket tekintve a vígjáték oldalon Kristin Chenoweth (Halottnak a csók) lett a Lejobb női, Jon Cryer (Két pasi meg egy kicsi) lett a Legjobb férfi mellékszereplő. A drámai részen ugyanezen díjaknak Cherry Jones (24) és Michael Emerson (Lost) örülhettek.
A nyertesek teljes listája itt olvasható.